|
Témaindító hozzászólás
|
2009.04.08. 11:28 - |
Ez már a sötétség birodalma ahol csak a Hold ezüstös fénye szűrödik be a fák lombjai között.Itt már nincsenek szarvasok és csak a legbátrabbak merészkednek be.Sokan akik bementek nem tértek vissza.Az erdőből furcsa zajok szűrődnek ki,melyre még senki nem adott magyarázatot... |
[20-1]
 Furai befejezi mondandóját. Belső öröm tölti el, már eleve a kedves emlékkép felidézése miatt is, de akkor megnő az örömmennyiség, amikor apja vele együtt mondja a tanulságos mondatot. A nőstény ekkor emlékszik igazán arra, hogy Artegor hangja mennyire megnyugtatta kicsi korában.
Egy kis csend után hallja a neveiket. Ebből érzi, hogy mostmár minden rendben. Csak gondolatban mondja ki, hogy "apa" azzal az áhítattal amellyel kölyökként ejtette ki ezt a szót. Többet nem mond, a tekintetével beszél, ahogy általában. Azután Echo kezd beszélni, és Furai ráemeli sokatmondó szemeit, melyekben ebben a pillanatban tükröződnek az érzései, aki jól figyel, megláthatja őket. Először is, ki lehet olvasni belőle a kölyökkori félelmeket, a traumát, amit családja elvesztése okozott, a szeretetteljes ragaszkodást, mellyel bátyjához kötődik, a boldogságot, hogy újra itthon van, a hideg semmitmondást, mellyet arra használ, hogy eltakarja valódi érzéseit, és megőrizze hidegvérét, és a kitartást, hogy sohasem fogja feladni önmagát és a céljait. A vezérnőstény kedvesen fogadja őket, és ezért Furai is úgy dönt, hogy tiszteletet mutat, hálás mosollyal bólint és fejet hajt. Majd Echo hármasban hagyja őket. Azt Furai eddig is gondolta, hogy nem csak lébecolnak majd a területen, de a napirend szót kissé erősnek érzi. Bár úgy véli, amíg nem akarja a pótanyjuk megszabni minden egyes percüket, addig nem lesz baj, úgy gondolja Taki is és ő is készen állnak a terület feladatainak ellátására. Aztán még kéretlen ajándékba kapnak egy kedves közhelyet, hogy számíthattok rám, ha apátok nincs a közelben. Furai ezekre is bólint továbbra is a hálás mosollyal, hogy köszönjük, megértettük, megjegyeztük. De nem szól semmit. egészen addig hallgat, amíg Echo számítása szerint elég messze nem ért. És kimondja azt a mondatot, ami nagyon őszintén először eszébe jut.
- Hiányoztál, apa. |
Figyelmesen hallgatja a történeteket. Rendkívül elégedett volt, hogy Taki megfogadta a tanácsát és első emlékképeiről mesélt. Furaira viszont, mivel nem azt tette amit kért kicsit meg volt sértődve. Mindenesetre a történet, amit előadott rendkívül hitelesnek tűnt. Echo azonban még mindig nem bízott meg bennük teljesen, és azon gondolkozott, hogy talán akkoriban kémek jártak a területen, és onnan tudják ezeket az információkat. természetesen ezt nagyon elképzelhetőnek tartotta, mivel akkoriban még nem ő volt a vezér. Nem tudta, hogy mi lesz a történet kimenetele, mikor Furai elhallgatott. Tekintete rögtön Artegorra tévedt, aki ezután nevükön szólította a két tigrist. A nőstény teljesen ledöbbent, de ez az érzés sem tükröződött tekintetén. csak állt ott mereven, és mintha lepregett volna előtte az élete. Vagyis inkább a jövő. Eddig nem tartotta valószínűnek, hogy a két tigris még él, viszont most ebben a helyzetben el kellett gondolkoznia azon, mi lesz a kölykeivel. Furaira nézett, és rögtön tudta abban a pillanatban, hogy az a nőstény nem kaphatja meg a dzsungelt, amit egyik kölykének szánt. Még nem tudta hogyan, de elhatározta, hogy bármilyen eszközt bevet az örökösi címtől való távoltartása végett.
- Úgy tűnik, valóban igazat mondtatok, ennek okán pedig szeretném kifejezni, mennyire örömteli pillanat, hogy a kölykök és az apjuk egymásra talált. Ezen kívül szeretnélek titeket üdvözölni a családunkban! Biztosra veszem, hogy a most kezdődő közös életünk rendkívül kellemesen fog telni, és a kapcsolatunk felettébb harmonikus lesz - Mondja mosollyal az arcán, és már jött volna az a rész hogy "nyugodtan szólíthattok Anyunak", de ezt majd csak később akarta felajánlani nekik.
Erősen gondolkozott azon, bejelentse-e az új kölykök érkezését, de úgy döntött, ezzel inkább vár. Most Artegor úgyis rég nem látott gyermekeivel van elfoglalva.
- Ebben az esetben nem szeretnélek zavarni benneteket. Nyugodtan töltsétek el a nap további részét hármasban. Holnap még nyugodtan pihenjétek ki magatokat. Úgy hiszem, fárasztó időszakon mentetek keresztül. Utána pedig felkereslek benneteket, hogy megtárgyaljuk a napirendet és a feladataitokat - Zárja szavait azzal a mondattal, ami már eddigi is nyilvánvaló volt. Ha a területen akarnak maradni, akkor kötelességük hozzájárulni a csapat életéhez, ahogy mindegyik tigrisnek a dzsungelben. Attól, hogy ők a párja kölykei és félárvák még nem fog velük pár napnál tovább kivételezni.
- Igazán nagy örömömre szolgált megismerni benneteket! Most visszatérek a feladataimhoz. hamarosan találkozunk. És ne feledjétek, egy család vagyunk, ha valami problémátok van, és édespátok nincs a közeleben, rám számíthattok - Ajánlja kedvesen, majd megfordul, és határozott léptekkel elindul vissza a visszhangok birodalmához.
//Echo el//
 |
*Mereven figyeli Furait,aki szótlanul áll előtte. Nem szól közbe,hagyja,hogy a kölykök kibontakozzanak. Echo kijelentésére megrezegteti sérült fülét,ezzel adva jelét annak,hogy figyelme nem kerülte el a kijelentést,ennek ellenére nem ad más jelet,hogy mi a véleménye az ötletről.Nem akarja levenni tekintetét az előtte álló kölyökről.Taki hirtelen "kirobbanása" eltérítette Furairól a gondolatait.Míg a hím elmesélte neki egyik régi emlékét,addig őt vette szemügyre.A történet hallatán kezdett körvonalazódni előtte a kidőlt fák birodalma,melyet úgy ismert,mint saját mancsát,nem mintha a többi területtel nem így lenne.Emlékszik arra a napra,mikor kölykei megszülettek.Élete legboldogabb pillanata volt az,hogy lenne képes elfelejteni?Ez idő alatt megállapította magában,hogy Shestának igaza volt,abban amit egyszer mondott.Fia egyes vonásai megegyeznek az apjáéval.Most,ahogy itt áll előtte,magabiztosan,rendületlenül kiállva igazáért...,mintha magát látná fiatalon.Ekkor Furai vette át a szót.Nem bírta megállni,hogy ne nézzen a nőstény szemébe,hisz pillantása anyját idézte.Teljesen olyanok voltak,mint Kaené,akit azóta se tudott elfelejteni,most meg pláne,hogy pillantása egyetlen lányában tükröződik.Kíváncsian hallgatja az ő történetét,közben hátatfordít a kis csapatnak.Beléhasított az emlékkép és egyre jobban kezdett kibontakozni előtte.Szemeit lehunyta.Látta maga előtt,ahogy aggódó vadként elcsatangolt kölyke után vetette magát.Azon az éjszakán jobban aggódott,mint mikor egyedül maradt.Tartott tőle,hogy megismétlődik a múlt és elszakítják tőle az orvvadászok.*...mert az önfegyelemhez sokkal nagyobb erő kell,mint bármi máshoz...*motyogta maga elé Furaival egyszerre az idézetet.Ekkor kinyitotta a szemét és ismét a két vörös tigrisre emelte tekintetét,mint aki meg akar győzödni,hogy amit lát az a valóság.Pár pillanatig néma csend ereszkedett az erdőre,majd megtörte azt,rég megszokott mély és félelmetes hangján.*Furai?Taki?*kérdezte,mintha nem hinne a szemének.Annyi ideje már,hogy halottnak nyílvánították őket,most pedig itt állnak előtte élete értelmei,akik miatt még a halált is elválalta volna,csakhogy őket biztonságba tudja.Egy gyors pillantást vetett párjára,ezzel tudatva,hogy minden rendben.Egyáltalán nem betolakodók,hanem hazatérők,kik visszatértek a halálból.Ennek ellenére,nem mutatta ki,hogy jelenleg milyen érzelmek dúlnak benne,pedig volt belőlük elég.A megkönnyebbüléstől kezdve egészen a hitetlenségig felsorakoztak,szép számmal.*
 |
Szónoklata nem éri el a kellő hatást. Ettől eléggé elszontyolodna, de nem tud. Túlságosan a helyzetre összpontosít. Szinte hitetlenkedve néz végig Artegoron miközben Taki beszél. Gondolataiban régi emléket keres. Nem így emlékezett a vezérre, látja rajta, hogy megviselték az események. Bár talán már azt is csodásnak tudhatná be, hogy apjuk életben maradt. Ezután Echo is beszél, bár Furai tényleg nem érti hogy most Echonak ehhez mi köze. Artegor valószínűleg egyedül is le tudja rendezni a dolgait, vagy mégsem? A hím valóban ennyire meggyengült volna. Ha így van annak semmi jelét nem mutatja. Taki azért jófiút játszik és az első emlékképeiről is beszámol. Furai érti, hogy valami meggyőzőt kell mondaniuk, de azt nem hogy miért kéne az első emlékképet mondaniuk, amikor lehet, hogy az éppen egy olyan apróság, amire a vezér már nem emlékszik, vagy olyan elmosódott, hogy ők nem emlékeznek rá. Egyébként is honnan tudhatná bárki hogy Taki és furai hogyan élte meg első pillanatait önmagukon kívül? Tehát a fiatal vöröstigris figyelmen kívül hagyja a vezérnőstény javaslatát, és testvére után egy kis szünettel kezd beszélni.
- Egyik este elkóboroltam egyedül. Be akartam bizonyítani, hogy én is erős vagyok és bátor, mint az apám. Sokáig mentem, azt képzelve, hogy valami nagyon megbecsülendőt teszek, pedig egyáltalán nem így volt. igazából minél messzebb értem, annál jobban féltem, de nem álltam meg, akkor már nem mertem. Mikor odáig jutottam, hogy mégiscsak vissza kéne fordulni, teljesen eltévedtem. Minden hang megijesztett, felbotlottam, és beleestem egy sziklás üregbe. Nem esett bajom, de nem tudtam kimászni. Azt hiszem nem töltöttem ott olyan hosszú időt, mint amilyennek éreztem, mert hamar észrevehették, hogy eltűntem, és a szüleim keresni kezdtek. Az apám talált rám. Meghallotta a nyöszörgésemet. - Itt enyhe mosoly fut át tekintetén, mert felnőtt fejjel visszagondolva, nagyon esetlennek látja kiskori önmagát. - Kiemelt a mélyedésből, neki nem jelentett gondot, és nagyon leszidott. De mikor elmondtam neki, hogy olyan akartam lenni mint ő, akkor megenyhült a tekintete. Azt mondta nekem, hogy nem az a legjobb tigris, aki bátran és erősen nekivág az éjszakának, hanem az, aki rábírja magát az engedelmességre. Mert az önfegyelemhez sokkal nagyobb erő kell, mint az éjszakai túrákhoz. Nem ezt mondta szó szerint, de azt hiszem ez volt a lényege. és miközben hazafelé mentünk, azt mondtam neki, hogy szerintem az éjszakai túrához is nagy erő kell. - A történetmesélés közben a földre nézett, és oldalra. Egyik legkedvesebb emlékét idézte fel, amit Takinak sem mesélt még eddig. Benne van a pakliban, hogy Artegor nem emlékszik erre, és Furai nem tudja, hogy akkor mit fognak csinálni, de egyelőre nem gondolkodik ezen, csak csendben várja a reakciókat.
|
Taki nem hisz a fülének. Saját apja nem akarja őket felismerni. Azonban kivételesen fékezi magát, hisz tudja apja milyen haraggal tud lecsapni, ha eluralkodnak rajta az érzelmek. Érezvén Furai pici megtorpanását testvére elé lép és Artegorral találja szemben magát. Sokat változott azalatt a két év alatt míg nem látta. Leglábbis külsőre biztos. Régen csak a szemét keresztülhasító vérvörös csík volt az ami díszítette arcát, és ami az amúgy is zord ábrázathoz még egy pluszt adott, hogy féljen tőle az, aki nem ismeri. Azóta szerzett még pár ilyen "díszítő" adottságot. A füle a mellkasa. Taki csap egy pillantást engedett meg magának, hogy megvizslassa ezeket utána belekezdett.
- Sokat voltam veled itt. Tudtam, hogy ez a kedvenc helyed és, ha Furai épp anyut nyúzta, anyu pedig rá figyelt gyakran megkerestelek itt, csak hogy veled itt csöndben üljek és figyeljek a tájra. Azt mondtad, hogy itt megérzel mindent, ami a dzsungelvalamely táján történik. Bevallom néha eluntam magam és elaludtam a mancsaidon, de sose szidtál meg érte. - majd Echo mégis közbeszól a mondandójukba. Most veszi észre, hogy hármukon kívül tényleg ott van még az anyjuk helyét bitorló Echo is. A javaslatát végighallgatja nem lesz olyan, hogy félbeszakítja.
- Amikor megszülettem, csak fákat láttam maam körül, sok-sok kidőlt fát. És persze anyám puha bundája volt az egyetlen menedék, a tesómén kívül ahol biztonságba éreztem magam. Ott láttam meg először a fejem fölött az arcot, amit akkor se fogok elfelejteni, ha kényszerítenek rá. A sebhelyes arc, ami akkor melegséggel pillantott le ránk! - fejezte be Taki. Úgy érzi elmondott mindent, ami hirtelen a szívét nyomta.
 |
Feszült figyelemmel kíséri az eseményeket. Igaz, rengeteg dolga lenne, amit halaszthatatlanul el kellene intéznie, de ilyen helyzetben párja mellett a helye. A két kölyök elmondják a maguk történetét rendkívül hitelesen előadva. Ez viszont még Echot se tudja meggyőzni. Tudja, hogy az igazság és ami kívül van nem mindig egyezik meg. Ez pedig saját tapasztalatnak köszönhető. Bár tudja, hogy nem sok beleszólása van a dolgokba, mivel ő nem volt itt, akkor mikor ezek a dolgok történtek, mégis megszólal.
- Ha megbocsátasz drágám, szeretnék tenni egy javaslatot. Esetleg kezdetnek a bizonyíték lehetne az első emlékkép. Arról minden bizonnyal csak közeli hozzátartozóknak lehet tudomásuk - Mondja először párjára, majd a kölykökre nézve. Ebből a hozzászólásból nagy segítség, de nagy buktató is lehet a kölykök számára. Őt mindenesetre nem is az érdekelte, milyen kimenetele lesz a dolognak, hanem hogy végre lezárják ezt a témát, és koncentrálhassanak a fontosabb dolgokra.
|
*Összeszűkült szemekkel figyeli az épp beszélő Furait.Mintha felfalná a tekintetével,de nem szól közbe.Hagyja,hadd bontakozzon ki,bár nem sok esélyt lát,hogy jól jönne ki ebből az egészből.Mikor Taki veszi át a szót,szemét rávillantja,majd lassan,határozott léptekkel megindul előre.Fenségesen tartja magát,tekintélyt parancsolóan.Ahogy közelebb ért hozzájuk láthatóvá vált teljes sérülésekkel díszített teste.Közel,ment,de nem elég közel ahhoz,hogy sikeres támadást vihessenek véghez az idegenek.Egy rövid ideig vár,mintha most emésztené meg,az imént hallottakat,ezzel is tovább fokozva az érzéseket,melyek felgyülemlettek a kölykökben.Rövid hallgatás után,mikor Echo mellé ért megtörte a csendet.*Ennyi nem elég.Mindenkihez eljutott a háború híre.Honnan tudjam,hogy nem egy újabb cselszövés készül,mely talán egy újabb háborúhoz sodorna minket?Bár tény,hogy Sheena meghalt és ezt biztosra mondhatom,hisz magam végeztem vele...*elmélkedett hangosan,míg lassan Furai felé lépkedett.*...ahogy veletek is fogok,ha nem tudjátok bizonyítékkal alátámasztani,az imént hallottakat.*jelentette ki nyugodt hangon.*Igen,én vagyok Artegor és nem csak voltam,de leszek is a dzsungel vezére.*teszi még hozzá,ezzel biztosítva,hogy jó helyen járnak,annak ellenére,hogy eddig nem sikerült meggyőzni őt,és nem is sikerül,hacsak nem vetnek be valami olyan dolgot,melyről nem tudhatnak mások,csak ők.*
|
Taki bölcsen hallgat. Tudja, hogy nem a szavak tigrise. Picinyre ugrik össze a gyomra, amikor Artegor rájükförmed, de amikor a hatalmas hím megadja a lehetőséget a távozásra Taki nem mozdul. Felemeli a fejét és úgy néz tovább Artegorra. Farka finoman leng a háta mögött ide-oda, fülét előre mereszti, hogy lássák, teljesen biztos a dolgában. Furai szavaiba nem szől bele, hisz' tudja, hogy testvére tökéletes szószóló már most.
- Sokat kérdeztük Sheenát, hogy mikor jöhetünk haza, de mindig csak azt a választ kaptuk: "Majd idővel." Aztán ő is eltűnt mellőlünk, így egy másik tigris vett oltalma alá minket. A dzsungel nagyon távoli részén éltünk, de mindig vissza akartunk jönni. - egészíti ki azért Furai mondantóját Taki. Közbe jellegzetes kérlelő mosolyát is felvillantja, ami még nagyon régről alakult ki nála. Akkor szokott így "mosolyogni" amikor szeretne valamit, vagy amikor be szeretné bizonyítani az igazát.
- Nem vagyunk árulók. Ide tartozunk. - fűzi még hozzá és sárga szemeit Artegorra függeszti, hogy a hím vajon elhitte e a történetüket.
|
 Artegor előtt állva Furai egyértelműnek tartja, hogy neki kell beszélnie, hiszen szavaik sorsdöntőek lehetnek, Taki pedig nem mindig találja meg a legmegfelelőbb szavakat. Igazából Furai sem mindig, de ő keveset beszél, és amikor kinyitja a száját, odafigyel hogy mit mond és hogyan, úgyhogy bele is vág, miután engedélyt kap a beszédre.
- A nevem Furai, ő pedig a bátyám, Taki. Ezen a területen születtünk, de nem maradhattunk sokáig, mert háború tört ki az itt élő család tagjai között. Egy rokonunk, Sheena, magával vitt minket, és ő nevelt fel, mert apánkat elárulták. Azért jöttünk, hogy lássuk, mi lett a területtel, amit otthonunknak tekintünk, és hogy maradt-e itt valaki, akit ismerhetünk. Ha igen, szeretnénk családtagként köszönteni. -Beszéd közben végig a vezérre néz, és egyáltalán nem látszik rajta, hogy félne. - Az anyánkat Kaennek hívták, az apánkat pedig Artegornak. Egykor e terület vezére volt. Talán ismered. - Teszi még hozzá, és várja a választ. Bár lehetségesnek tartja, hogy Artegor dührohamot kap, és egyből végez velük ezután, mégsem készül odébbugrani. Tehát ha ilyen támadás következik, furait biztos telibe kapja, viszont a nőstény eldöntötte, hogy nem fog harcolni az apja ellen, mert tudja hogy igazat mond, és őgy véli egy idő után apjuknak is be kell ezt látnia. Na meg Echonak...De ő egy másik oldalra tartozik..mindenesetre reméli, hogy ez az idő viszonylag rövid lesz... |
Echo egy visszafogott személyiség. Sokszor vannak olyan dolgok, amiket meg akar tenni, de mégse teheti meg, mert a jó hírének rögtön annyi lenne. Most például, mikor Artegor és a két kölyök közelebb érnek egymáshoz szívesen mondaná azt a két idegennek, hogy ő megmondta, de sajnos ezt nem teheti meg. Csak áll ott, mint egy kőszobor, és figyeli az eseményeket. Kivételesen nincs semmi, amit hozzátehetne a témához. Artegor röviden és világosan közölte velük mit akar. Innentől már nem rajta múlik az események további alakulása. Kíváncsi rá, hogy a meséjük vajon meggyőzi-e a hímet, aminek nem sok esélyt adott.
|
*Büszkén,kihúzva magát,állt a domb tetején,és úgy nézett le a két kölyökre.Mivel háttal állt a fénynek csak két aranysárga szeme látszódott.Semmi jelét nem mutatta ki,hogy mit is érez valójában,ami jelen körülmények között jó is volt a "betolakodóknak",hisz senki nem vehette szájára a családját.Ha mégis megtették az illetők nem éltek tovább.Sheena árulása óta senkiben nem bízik,kivéve párjában,így bárki mondhat bármit,lehetetlen meggyőzni az ellenkezőjéről.Nem mozdul,várja,hogy a két idegen jöjjön oda hozzá és amint ez megtörtént összeszűkült szemekkel mered rájuk.Elméjét kiürítette,nehogy bezavarjanak cselekedeteibe.Füleit fenyegetően az égbe mereszti,készen arra,hogy erőszakot alkalmazzon,ha olyat hall,ami számára nem tetszik.Hosszú cseng ült ki az erdőre,melyet maga a vezér tör meg.Hangja félelmetesen hűvös,mintha valami túlvilági hang lenne.*Beszéljetek.*adja ki a parancsot,mely esélyt ad még a menekülésükre is,ha jól válogatják meg szavaikat.*
|
Echo be kívánja őket mutatni. Mondani se kell kicsit felfutott benne a méreg, minke őket bemutatni, hisz ismerik egymást! Innen tudja, hogy a hatalmas hím aki előtt áll, az Artegor. Érzi a zsigereiben, hogy közös a vér mi bennük folyik. Kis híján tátott szájjal bámulja, amikor Echo bejelenti, hogy Artegor fogadja őket, bár a hím elég erőteljesen rájuk dörrent, mégis már megszokta apjának ezt a heves vérmérsékletű megjelenését. Mindig úgy gondolta, hogy azt a fajta lobbanékonyságot tőle örökölte. Amikor Furai elindul felé, ő összesen egy tized másodperces késéssel indul meg utána, ugyancsak hanyagolva behódoló pózt. Sőt próbál minél természetesebbnek tűnni. Szemével folyamatosan Artegort figyeli, ezálltal kifejezvén, hogy nem fél, hogy teljesen biztos a dolgában, és ha az igazáért meg kell küzdenie kész rá. Míg az érzelmek háborognak a gondolatai között szép lassan Artegor elé érnek, de ugyan úgy mint Furai ő sem szól most kivételesen egy szót sem. Csak sárga szemeit függeszti apjára. Várja a felismerést, várja, hogy valami történjen, várja, hogy Artegor felkiáltsok, hogy "kölykeim!" csak történjen már valami! Majdnem két évet várt erre a pillanatra! Csak ezért az egyért fékezi magát. Nem az utolsó pillanatoban akarja elrontani a családi összeborulást.
|
Tekintetét még mindig a vezéren tartja, és minden kétsége eltűnik, amikor Taki is megerősíti, hogy valóban apjukat látják. Amint felfogja, hogy most tényleg itthon vannak, minden szép emlék visszatér, pontosabban emlék nem olyan sok, de az érzés, az a biztonságos jó érzés, hogy ott van körülötte Kaen, Artegor és Taki, és ők együtt egy igazi család, és erre most újra lehetősége van. Szíve megtelik örömmel. Aztán Echo komoly szavai zökkentik ki. Annyira élesen hallja a nőstény hangját ebben a pillanatban, hogy az öröm semmivé foszlik. Mert itt van Echo is. És meg is mondja hogy mit kell tenniük. Furai ismét ráébred, hogy egyelőre semmi beleszólásuk nincsen semmibe. Valószínű, hogy Artegor sem ismeri majd fel őket elsőre, bár nagyon szeretné. És ez véresen komolyan azt jelenti, hogy egy elég kemény feladat vár rájuk. Dehát erre a pillanatra várnak már elég hosszú ideje. Furai eldönti, hogy mindenképpen sikerrel járnak. Erre a gondolatra nagy magabiztosság önti el, és Taki előtt indul meg a vezérpár felé. Nem néz hátra, hogy testvére követi-e, de hallja alépteit, és ha Taki megáll, akkor odanéz kérdő tekintettel. Ha nem, akkor nem túl gyors, de energikus léptekkel ér apja elé Takival együtt.
Eszébe sem jut behódoló pózt ölteni, ehelyett inkább nagyon is pimasznak hathat elszánt tekintete, amivel Artegort figyeli. |
Nem várt kitörő örömöt Artegortól a hír hallatán, és nem is kapott pozitív visszajelzést a hírre. A hím hangneme kicsit ijesztően hatott, és a legtöbb tigris már pár lépést hátrált is volna, de Echo nem tette. A dühös reakciótól ugyanolyan hűvös és nyugodt maradt, mint eddig. Két év alatt sikerült megedződnie, pedig a kezedeti időszakban voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben sírva rohant volna el a területről. Ráadásul tudta, hogy neki semmi félnivalója nincs, hiszen ő csak a hírt hozta. Egy kicsit azonban kezdte sajnálni a két fiatal tigrist, akiknek már szinte biztos volt a sorsában.
- Említettem nekik ezt a tényt, de ők határozottan megcáfolták, így engedelmeddel eléd hoztam őket - jelenti ki halkan az első mondatra reagálva, majd mikor párja felkelt és tett egy lépést előre, ő is elindult előre, majd körülbelül fél úton párja és a kölykök között megállt és az idegenek felé fordult.
- Artegor, a dzsungel vezére fogad titeket. Kérlek, járuljatok színe elé! - Mondja hangosan, teljesen komoly hangnemben, és közben azon gondolkozik, milyen kár ezért a két kölyköért pedig értelmesnek látszottak.
|
*Hallotta a lépteket,de a füle se rezzent meg.Mintha az évek folyamán odakövült volna.Mivel tudja,hogy Echon kívül más nem is merészkedik ide,ezért nem is kellett hátrapillantania.Némán hallgatta a nőstényt,hogy megtudja mit is akar tőle.Furcsának találta,hogy visszatért,hisz az egész napja be van táblázva és nem szokása ilyenkor megjelenni.Felkeltette az érdeklődését a nem tűr halasztást rész,és szerencséjére nem kellett sokáig várnia rá.Egy rövid ideig nem reagált semmit,lehunyta a szemeit,majd miután tudatosult benne,hogy mit is mondott Echo,hátrakapta fejét.Szemei csak úgy megvillantak.*Az lehetetlen.A családom 2 éve meghalt.*jelentette ki magabiztosan a hím,ellentmondást nem tűrő hangon,szinte sziszegve.*Ki merészel gúnyt űzni?*kérdezi párját,közben tekintete a távolt pásztázza.Felkelt helyéről és tett egy lépést előre,készen arra,hogy végezzen a betolakodókkal és azokkal akik a családjának adják ki magukat.*
|
Taki biztató jeleket kap Bajszikától, így kicsit biztonságosabban mesél a történtekről. Az általa megélt érzelmeket azonban nem tudja kizárni a mondandójából. Így egy-két rész elég hevesre sikeredett. Majd Echo mit akit nem is hatott meg, leszólintja azaz teljesen üres mondandóval lezárja az egészet. Taki szerint igazából gondolatban teljesen máshol járt, csak őt akarta túráztatni. Na de Furai nyugodtsága miatt ő is elnézi ezt a hangnemet a nősténytől. Amikor beértek a sötét erdőbe Takit rengeteg emlék támadta meg, amit eddig megpróbált elnyomni, most azonban nem akarta. Egyáltalán nem félt itt, és a viselkedése abban a pár pillanatban, amíg csönd ált be a beszélgetésben Taki úgy festett, mintha Artegor kicsinyített mása lett volna. Határozott léptek, folyton vizslató tekintet. Komolyságából Furai zökkenti ki, amikor megszólítja. Észre se vette, de némán elfogadta, hogy Echo bekonferálja őket. Pedig nem szokta magát hagyni. Visszafojtott lélegzettel figyelte apját. Várta, hogy mefgordduljon, végre újra olyan tigriss nézzen rájuk, aki szereti őket. A nagy sárga borostyán szemek. Amik mindig szeretteljesek voltak, amikor figyelték őket, amikor játszottak.
- Ő az... - suttogta vissza ledermedten Takinak. Még a farkincája bilegetése is megáll. Végre úgy érzi ismét otthon van, biztonságban.
|
*Mikor bátyja ránéz a történet megosztása kérdésében apró bólintással jelzi, hogy felőle elmondhatják. Takival ellentétben Furaiban kialakulóban van valamiféle bizalom a vezérnőstény felé. Testvére ezután elkezdi a történetmesélést. Ezalatt a fiatal nőstény maga elé mered, és visszaemlékszik azokra az időkre. Minden olyan zavaros volt, és nem is igazán értették, hogy miért történik velük ennyi rossz. És hogy miért nem maradhatnak az anyuval...Mikor ideérnek a gondolatai, megrázza a fejét, vissza kell térnie a valóságba, hiszen a múltat már nem tudja megváltoztatni. Takiból is feltörnek az érzelmek, és a történet végét már erőteljesebben mondja ki. Más, jelentéktelenebb körülmények között Furai biztosan megbökné, hogy hallgasson, de ezúttal nem teszi. Úgy gondolja jogosak a zaklatott érzelmek, és az is, hogy mindenképpen meg akarják győzni Echot az igazukról, bármi áron. A menetet vezető nősténytől elhangzik néhány együttérző szó, mire Furai összeszűkíti szemeit és gondolatban hozzáteszi. ~Még szép, hogy nem tudod elképzelni...~
Időközben beérnek a sötét erdőbe, és nemsokára meg is találják a vezért, akit annyira kerestek. Furai megtorpan, Echo mondatára úgy bólint, hogy le sem veszi tekintetét a dombon ücsörgő alakról. ~Ő lenne...Artegor?~Méregeti a távoli tigrist, hogy vajon tényleg ő-e az akit keresnek, de azután görcsbe rándul a gyomra, mert felfedezni vél egy ismerős vonást.*
-Taki...*Suttogja bátyja nevét, és hozzádörgöli oldalát. Ahogy kimondja a nevét, bátyja tudhatja, hogy ez valami olyasmit jelent, hogy "te is látod, hogy ő tényleg az?" Hirtelen minden gondolat megszűnik a fejében, csak Artegorra figyel, és a bátyjára. Echot szinte észre sem veszi, pedig ekkorra már odaérhetett apjuk mellé.* |
Érdeklődve hallgatja Taki szavait miközben egyre gyorsabb tempót diktál. Szép dolog a lassú meghitt beszélgetéssel eltöltött séta, de Echo időrendjébe nem fértek bele ilyen dolgok. A gyors és hatékony megoldásokat szerette. A napirendje már így is borult, ráadásul a határokat se tudta teljesen ellenőrizni. Azonban a jelenlegi helyzet sokkal fontosabb volt. Az életét fogja megváltoztatni, ha kiderül a két idegenről, hogy Artegor örökösei. Az övét, de főleg a jövendő kölykeiét, akiknek a létezéséről még Artegor se tud, és Echo úgy gondolta, nem ez lesz a megfelelő nap arra, hogy megossza vele a jó hírt. Figyelmesen hallgatja Taki szavait, miközben a Sötét erdő felé közelednek. Két év alatt sikerült annyira kiismernie párját, hogy tudja mi a kedvenc helye a területen. Igaz, ő maga nem nagyon rajongott érte. A fiatal hím történetének borzalmas képét csak fokozza ez a sötét környezet, ami körülveszi őket.
- Felettébb elszomorítónak találom mindazt, ami veletek történt. Elképzelni se tudom, miken mehettetek keresztül olyan fiatalon - Szólalt meg végül, mikor Taki végzett a meséléssel. Arca valóban komoly lett, és hosszú ideig csöndesen meredt maga elé. Nem tudta, hogy igaz-e a történet, de abban biztos volt, hogy ő sose hagyná, hogy a kölykei ilyen sorsa jussanak.
Amint ezen gondolkodott, hirtelen megpillantotta egy domb tetején párját, Artegort. Ismét visszatért arcára a mosoly.
- Előre megyek és bejelentem neki az érkezéseteket. Két éve halottnak hisz, nem lenne célszerű hirtelen a nyakába ugrani - Jelenti ki a nőstény, majd amint befejezte, rögtön siet is Artegorhoz.
- Drágám! Sajnálom, ha esetleg megzavartalak volna, azonban fontos dolog miatt jöttem, ami nem tűr halasztást. Két tigris érkezett a területre, akik állításuk szerint a te kölykeid, és szeretnének találkozni veled. Óhajtod, hogy eléd vezessem őket? - Foglalta össze röviden a lényeget. Nem látta értelmét az időhúzásnak. Már ő maga is kíváncsi volt.
|
*Egy magasabb dombon mozdulatlanul ül és mered a távolba,mintha egy hatalmas szobor lenne.Most,hogy Echo itt volt neki,még kevesebb időt kellett távol töltenie a Sötét erdőn kívül.A múlt eseményei mély nyomot hagytak a lelkében,melyek nagyban megváltoztatták.Bizalmatlanabb,csendesebb és megfontoltabb lett,mint azelőtt,mintha a múltban élne.Ez bizonyos szempontból talán igaz is volt.Nem mutatta ki érzéseit és elfedte gyengeségeit.Két évvel ezelőtt csúnyát megsérült,melyből csak Echonak hála,sikerült felépülnie,de nem múlt el nyomtalanul.Egyes sérülései a mai napig eszébe juttatják az a napot,mint ahogy ez a terület is,ahol épp most van.Ez a hely mindig is biztonságot adott számára és családjára,hisz sokan nem mertek belépni a különös zajok miatt,ráadásul még mindig fellelhetőek azok a dolgok,mellyekkel annak idején a kölykei játszottak,bár a nősténynek nem említette.Még mindig él az a fa,melyen karmaikkal végigkarmolták,vagy a földből kiálló,megrágott gyökerek,melyekkel remekül eljátszottak.*
|
Ez már a sötétség birodalma ahol csak a Hold ezüstös fénye szűrödik be a fák lombjai között.Itt már nincsenek szarvasok és csak a legbátrabbak merészkednek be.Sokan akik bementek nem tértek vissza.Az erdőből furcsa zajok szűrődnek ki,melyre még senki nem adott magyarázatot... |
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Artegor előtt állva Furai egyértelműnek tartja, hogy neki kell beszélnie, hiszen szavaik sorsdöntőek lehetnek, Taki pedig nem mindig találja meg a legmegfelelőbb szavakat. Igazából Furai sem mindig, de ő keveset beszél, és amikor kinyitja a száját, odafigyel hogy mit mond és hogyan, úgyhogy bele is vág, miután engedélyt kap a beszédre.
